Ukrajna „hatalmas mennyiségű” katonai felszerelést kap az Egyesült Államoktól egy újonnan létrejött megállapodás keretében – jelentette be Mark Rutte NATO-főtitkár, aki Donald Trump amerikai elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót a Fehér Házban.
Az amerikai elnök elmondta, hogy az Egyesült Államok által rendelkezésre bocsátott fegyverzet eljuttatását a NATO koordinálja majd. Beszámolt arról is, hogy a szállításra váró fegyverek között szerepelnek Patriot indítóállások és rakéták, amelyek „nagyon hamar” eljuthatnak Ukrajnába.
Trump hangsúlyozta, a NATO-val kötött új megállapodástól azt várja, hogy elvezet a béketárgyalásokhoz, és mind Oroszország, mind Ukrajna megteszi, amit „meg kell tennie” a béke érdekében.
Az amerikai elnök ismét elégedetlenségét fejezte ki Oroszország és Vlagyimir Putyin orosz elnök hozzáállása miatt, majd úgy fogalmazott, hogy az orosz államfő „szépen beszél, majd éjszaka bombákat küld” Ukrajnába. A szavak után tettekre van szükség – tette hozzá Trump, aki azt is közölte, hogy 100 százalékos „másodlagos vámokat” vezet be Oroszországgal szemben, amennyiben 50 napon belül nem jön létre békemegállapodás.