llie Bolojan eddigi ügyvivő elnököt, miniszterelnököt választotta elnökévé szombaton Bukarestben tartott rendkívüli tisztújító kongresszusán a Nemzeti Liberális Párt (PNL). 

Bolojan egyedüli jelöltként indult a pártelnöki tisztségért, 976 szavazattal választották a politikai szervezet elnökévé. A parlament épületében tartott rendkívüli kongresszuson a párt első alelnökeit is megválasztották Cătălin Predoiu, Ciprian Ciucu, Adrian Vestea és Nicolae Paulicu személyében.Az elnökjelölt a szavazás előtt arról beszélt, hogy a párt neve korábban a modernizálással függött össze, és most is mindent megtesz, ami rajta múlik, hogy ez így maradjon.

Ilie Bolojan Nagyvárad polgármestereként vált ismertté, 2008 és 2020 között három mandátumon keresztül vezette a partiumi várost, mely idő alatt jelentős összegű európai uniós támogatást szerzett. Felújította a szecessziós belvárosi épületeket, korszerűsítette az infrastruktúrát, új hidakat és utakat építtetett. 2020-ban a Bihar megyei önkormányzat elnökévé választották, és megyei szinten folytatta az infrastruktúrafejlesztést. 2024-ben újabb mandátumot nyert. Tavaly decemberben a parlamenti választásokon szenátori mandátumot szerzett, majd a szenátus elnökévé választották. Ebben a minőségében Klaus Iohannis lemondása után több mint három hónapig ő volt Románia ügyvivő államelnöke. Júniustól, az új kormány megalakulásával ő az ország miniszterelnöke.

gov.ro