A jövendőbeli kormány nem tudja elkerülni a költségvetési bevételek növelését célzó intézkedéseket, ‘ami sajnos adóemelést jelent’ – nyilatkozta pénteken a Nemzeti Liberális Párt ügyvivő elnöke.

Ilie Bolojan a parlamentben tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett, Románia vállalta, hogy idén 7 százalékra csökkenti a GDP-arányos deficitet, az eddigi adatok alapján azonban ezt nagyon nehéz lesz teljesíteni. A pártelnök szerint a korrekciós intézkedések terve a bevételek növelését, a beruházások átütemezését és a kiadások csökkentését foglalja magában. A PNL ideiglenes elnöke azt is elmondta, hogy pártja nem ért egyet a progresszív adózás bevezetésével, de azt támogatja, hogy ‘aki profitot termel, megfelelő mértékű adót fizessen’. Ilie Bolojan szerint a rövid távú intézkedéseket a megalakulása után el is fogadja az új kormány, és vélhetően már július 1-től életbe lépnek, az adóügyi – például a nyereség- vagy az osztalékadót érintő – intézkedések pedig jövő év elejétől lesznek érvényesek.