A Románia, előre választási szövetség jelöltje köszönetet mondott a Facebook-oldalán mindazoknak, akik rá szavaztak, és sajnálatát fejezte ki, amiért kudarcot vallott „a politikai számtan” terén.
Bejegyzésében Crin Antonescu azt üzente a rá szavazóknak: a kudarc ellenére megtiszteltetésként élte meg a támogatásukat, és azt, hogy lehetősége volt képviselni őket.”Az engem támogató kevés fiatalnak azt üzenem: nem elég csak győzni, azt is tudni kell, hogy miért küzdesz, és az is, hogy tisztességesen, bujkálás és megállás nélkül harcolj”- írta a politikus. Hozzátette, mostoha körülmények között is hű marad az értékeihez és meggyőződéseihez, és Romániát továbbra is fogja szeretni, bármilyen állapotban is van.
