A katolikus egyház már Rómában tartózkodó bíborosai hétfőn találkoznak, hogy megvitassák az új pápa megválasztását – jelentette a DPA hírügynökség, írja az Agerpres.

Ez az ötödik úgynevezett általános kongregáció Ferenc pápa húsvéthétfői halála óta. A konklávé legkorábban május 5-én kezdődhet, akilencnapos gyászidőszak után.Hogy hány bíboros vesz részt a találkozón, amelyet prekonklávénak is neveznek, nem lehet tudni. Az elmúlt napokban a sajtóban és a közösségi portálokon is heves találgatások folytak a jelöltekről és a lehetséges favoritokról. A bíborosok már a Ferenc pápa szombati temetését megelőző napokban is tartottak ilyen találkozókat. A pápává váláshoz egy bíborosnak a konklávén leadott szavazatok kétharmadát kell megszereznie. Az első napon egy szavazást tartanak, majd minden további napon négyet. Amint megválasztják az új pápát, fehér füst száll fel a Sixtus-kápolna kéményéből. A katolikus egyháznak jelenleg 135, 80 évesnél fiatalabb bíborosa van, így ők jogosultak részt venni a konklávén.

Mariana Enciu/SRR