Bűnvádi feljelentést tett és az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordul Botond Nagy színházi rendező, aki a bukaresti Nemzeti Színházban az Ilja próféta című előadást állította színpadra. Ugyanis miután a Román Ortodox Egyház bírálta a brassói születésű rendező munkáját a keresztény vallási szimbólumok becsmérlő használata miatt, Nagy súlyos fenyegető és diszkriminatív üzenetek célkeresztjébe került a közösségi médiában – adta hírül a Krónika. A színház közleményben reagált a kritikára. Mint írták, az előadás nem szándékozott megsérteni a keresztény vagy más vallási értékeket sem. A közösségi platformokon megjelent néhány képet az előadás valós kontextusából kiragadva, a színpadra állítás művészi üzenetét torzítva mutatták be. Natalia Inotero művelődési miniszter bejelentette, hogy a tárca új államtitkárát, Demeter Andrást bízza meg az ügy kivizsgálásával.
Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...Kiosztották az Oscar-díjakat
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó…
Tovább...Magyar állami kitüntetéseket kaptak Romániában élő vagy innen elszármazott magyar művészek és tudósok
A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami kitüntetéseket. A Kolozsvári Rádió…
Tovább...