Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kijelentette: ha tőle függene, a bírák és ügyészek esetében is 65 évre emelné a nyugdíjkorhatárt. A politikus az Euronews csatornának nyilatkozva leszögezte, azért lenne erre szükség, mert az állampolgároknak nem lehet elmagyarázni, miért megy nyugdíjba egy bíró 50 évesen és kap 20-30 ezer lejes nyugdíjat, amikor szakmailag a legtapasztaltabb. Kelemen szerint legalább ezt meg kellene tenni, ha már a különnyugdíjukhoz nem tud hozzányúlni a politikum, és ez jelzés lehetne a társadalom felé, hogy legalább a nyugdíjkorhatárt illetően egyenlőek vagyunk – mondta az RMDSZ elnöke.
Közvitán a Roncsautó program útmutatója
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18.500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.…
Tovább...Két új kórház felavatását ígéri az egészségügyi miniszter
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló…
Tovább...Nem minden egyetemistának van ideje dolgozni
Az egyetemisták hevesen bírálják Daniel David oktatási minisztert, miután azt javasolta: azok akik ősztől elveszítik ösztöndíjaikat keressenek részmunkaidős állást. A…
Tovább...Nem hibásak az emelt ÁFÁ-val kiállított közüzemi számlák
Az évek óta változatlan adószabálynak megfelelően az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg, nem a kiszámlázott szolgáltatás teljesítési időpontja…
Tovább...