Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint erőszakos mozgalommá nőtte ki magát az isztambuli főpolgármester bebörtönzése elleni tüntetéssorozat, és közölte, hogy a legfőbb ellenzéki pártot fogják majd felelősségre vonni a rendvédelmi szervek tagjainak sérüléseiért és a keletkezett anyagi károkért. A török elnök azt követően nyilatkozott, hogy legfőbb riválisát, Ekrem Imamoglut – akit egy pártja által rendezett előválasztáson vasárnap tizenötmillióan támogattak szavazatukkal mint jelöltet a 2028-ra tervezett elnökválasztásra – szerdán vették őrizetbe korrupció és terrorizmus gyanújával. Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) politikusát fel is függesztették hivatalából. Őrizetbe vétele óta százezrek tüntettek a Köztársasági Néppárt felhívására a török nagyvárosokban.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...