A gyerekek terheltségének csökkentése “erkölcsi és pszichológiai szempontból” is fontos – nyilatkozta tegnap az országos középiskolai kerettantervek első közvitáján Daniel…
Continue ReadingMozaik, 2025. február 11-e
Mai adásunkban Biró Boróka operatőrrel beszélget Borbély Tamás. A csíkszeredai születésű, Bukarestben élő alkotó neve a 2024-ben bemutatott, Bogdan Mureșanu…
Continue ReadingInasprogram indul
Inasprogram keretében tanulhatnak szakmát a munkahelyen a 30 év alatti fiatalok. A Munkaügyi Minisztérium által lebonyolított projekt keretében a fiatalok tanulásuk idején fizetést is kapnak.
(tovább…) Continue ReadingNincs államelnöke Romániának
Az Alkotmánybíróság koradélutáni ülésén megállapította az államelnöki tisztség megüresedését Klaus Iohannis lemondását követően. Ezután a taláros testület levelet küld a kormánynak és a parlamentnek, hogy állapítsák meg ki lesz az ideiglenes államfő – jelentette ki Augustin Zegrean, a bíróság volt elnöke a közszolgálati rádióban.
(tovább…) Continue ReadingReakciók az államfő lemondására
Klaus Iohannis elnök lemondása különböző reakciókat váltott ki a politikai vezetőkből. A kormánykoalíció vezetői közölték, hogy nem volt tudomásuk Iohannis elnök lemondási szándékáról és döntéséről, véleményük szerint ez jobb, mint a felfüggesztés.
(tovább…) Continue ReadingAz RMDSZ elnöke az államfő lemondásáról
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is nyilatkozott Klaus Iohannis lemondását követően. Őt hallják.
Continue ReadingHibázott Iohannis Băsescu szerint
Élesen bírálta Klaus Iohannis lemondását Traian Băsescu volt államfő, aki szerint Iohannis távozása nem old meg semmit.
(tovább…) Continue ReadingLemondott párttagságáról Ilie Bolojan
Felfüggeszti tagságát és elnökségét a Nemzeti Liberális Pártban – jelentette be Ilie Bolojan, a szenátus elnöke, aki Klaus Iohannis lemondását követően átveszi Románia ideiglenes elnöki tisztségét.
(tovább…) Continue ReadingTárgytalanná vált az együttes ülés
Elmaradt a szenátus és a képviselőház mai együttes ülése, amelyen a Klaus Iohannis elnök felfüggesztésére vonatkozó ellenzéki kezdeményezést vitatták volna…
Continue ReadingKevesebb autót vásárolnak
Az év első hónapjában 12 százalékkal csökkent a forgalomba írt új gépjárművek száma tavaly januárhoz képest. A teljesen elektromos autók esetében a zsugorodás 28 százalékos.
(tovább…) Continue ReadingKözvitán a tantervek
Ma kezdődnek a nyilvános viták a középiskolák kerettanterveiről. Ma Bukarestben, majd pénteken Kolozsváron szerveznek találkozót.
(tovább…) Continue ReadingA gyertyás tüntetésre emlékeztek Marosvásárhelyen
A helyi magyarság több száz tagja emlékezett felvonulással tegnap a 35 éve, 1990. február 10-én az anyanyelvi oktatás biztosításáért tartott könyves-gyertyás tüntetésre Marosvásárhelyen.
(tovább…) Continue Reading










