Tizenegyen meghaltak a svédországi Örebro egyik felnőttoktatási központjánál lezajlott lövöldözésben, köztük a feltételezett elkövető is, akinek semmilyen bűnelkövetői múltja nem volt – közölte a helyi rendőrség vezetője. Ulf Kristersson miniszterelnök azt mondta, ez volt a legsúlyosabb tömeges lövöldözés Svédország történetében. A svéd média azt írta, hogy a teljesen feketébe öltözött gyilkos a lövöldözés után maga ellen fordította a fegyvert. A hatóságok egyelőre abból indulnak ki, hogy nem terrorista indíttatású cselekményről van szó, és a tettes egyedül cselekedett. A Stockholmtól mintegy 200 kilométerre fekvő városban lévő Campus Risbergska nevű oktatási központ az intézmény honlapja szerint 20 éven felülieknek kínál általános és középiskolai tanfolyamokat, továbbá svéd nyelvi kurzusokat bevándorlók számára, illetve szakképzéseket és egyéb programokat szellemi fogyatékkal élőknek.
Ukrajnát is érinti a közel-keleti helyzet
Veszélyes precedenst teremt az Oroszország elleni szankciók amerikai feloldása, ugyanis kevesebb pénzt kell juttatni Moszkvának a háborúzásra, nem pedig többet…
Tovább...Orosz agresszióról beszél a védelmi biztos
Valós lehetõsége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelõs uniós biztos…
Tovább...Zsidó iskolánál történt robbanás
Robbanás rongált meg egy zsidó iskolát szombatra virradóra Amszterdamban. Femke Halsema, a város polgármestere szerint "szándékos és gyáva támadás történt…
Tovább...Ursula von der Leyen: Stratégiai baklövés visszatérni az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz
Stratégiai baklövésnek nevezte ma Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, ha Európa visszatérne az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz, ugyanis…
Tovább...