Eddig mintegy háromszáz észak-koreai katona esett el abból a több ezerből, akit Phenjan Oroszországba vezényelt, hogy bevethető legyen az Ukrajna elleni háborúban – közölte hétfőn egy dél-koreai képviselő a szöuli hírszerzésre hivatkozva. „Becslések szerint az észak-koreai veszteségek száma már meghaladja a háromezret, közülük mintegy háromszáz halott és 2700 sebesült” – mondta Li Szongkven újságíróknak a dél-koreai hírszerző szolgálat (NIS) tájékoztatója után. Két észak-koreai harcost fogtak el az oroszországi Kurszk régióban szombaton az ukránok. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap fogolycserét javasolt. Közölte, hogy Oroszországban fogvatartott ukrán katonákért cserébe engedné vissza a két észak-koreai katonát.
Ma jár le az atomfegyverek szabályozását biztosító amerikai–orosz egyezmény
A hadászati fegyverzetek csökkentéséről szóló, Új START, START–3 vagy prágai szerződés néven ismert, tíz évre szóló és legfeljebb öt évvel…
Tovább...Elon Musk négy vagyonrekordja négy hónap alatt
Elon Musk lett az első ember, akinek a vagyona meghaladta a 800 milliárd dollárt.
Tovább...Izrael ismét csapásokat mért Gázára
Az izraeli hadsereg azért indított csapásokat, mert terroristák nyitottak tüzet a Gázai övezet északi részén állomásozó katonákra.
Tovább...Meggyilkolták Moammer Kadhafi egykori líbiai vezető fiát
A líbiai főügyészség ma arról számolt be, hogy az 53 éves férfi lőtt sebek következtében halt meg.
Tovább...