Az Európai Parlamentben tegnap vitát szerveztek a közösségimédia-platformokon terjedő félretájékoztatásról annak kapcsán, hogy hazánkban ilyen illegális befolyásolás miatt törölték az elnökválasztás eredményét. Henna Virkkunen, a technológiai szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős uniós biztos elmondta, hogy a tisztességes választások a demokrácia sarokkövét képezik, és éberségre van szükség, mert ellenséges szereplők úgy az Európai Unión belül, mint azon kívül befolyást kívánnak gyakorolni. Ezzel összefüggésben emlékeztetett: az Európai Bizottság kedden eljárást indított a TikTok ellen a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály feltételezett megsértése miatt Romániában. Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője azt mondta, az elnökválasztás nyomán kialakult helyzetért nem lehet kizárólag a TikTokot és a külföldi beavatkozást felelőssé tenni, hiszen annak mélyebb társadalmi okai vannak, és nemzeti hatáskörben az elhárítással foglalkozó intézmények mulasztását is vizsgálni kell.
Ukrajnát is érinti a közel-keleti helyzet
Veszélyes precedenst teremt az Oroszország elleni szankciók amerikai feloldása, ugyanis kevesebb pénzt kell juttatni Moszkvának a háborúzásra, nem pedig többet…
Tovább...Orosz agresszióról beszél a védelmi biztos
Valós lehetõsége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelõs uniós biztos…
Tovább...Zsidó iskolánál történt robbanás
Robbanás rongált meg egy zsidó iskolát szombatra virradóra Amszterdamban. Femke Halsema, a város polgármestere szerint "szándékos és gyáva támadás történt…
Tovább...Ursula von der Leyen: Stratégiai baklövés visszatérni az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz
Stratégiai baklövésnek nevezte ma Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, ha Európa visszatérne az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz, ugyanis…
Tovább...