Az uniós tagállamok állampolgárai szerint továbbra is az ukrajnai háború, a bevándorlás és a nemzetközi helyzet a legfontosabb kérdések az Európai Unió előtt – derült ki az Európai Bizottság által közzétett Eurobarométer-felmérésből. A megkérdezettek 76 százaléka ért egyet azzal, hogy Oroszország ukrajnai háborúja fenyegetést jelent az Európai Unió biztonságára. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban tízből csaknem kilenc európai (87 százalék) ért egyet azzal, hogy az EU-nak fenn kell tartania a humanitárius segítségnyújtását a háború által érintett lakosság számára. A megkérdezettek 71 százaléka támogatja az orosz kormánnyal, vállalatokkal és magánszemélyekkel szemben bevezetett gazdasági szankciókat. 68 százalék azok aránya, akik egyetértenek azzal, hogy az EU pénzügyi támogatást nyújtson Ukrajnának. Tízből hat megkérdezett helyesli, hogy az EU tagjelölt státuszt adott Ukrajnának, és 58 százalékuk egyetért azzal, hogy az EU finanszírozza katonai felszerelések vásárlását és szállítását Ukrajnának.
Kallas: Veszélyes lenne egy külön európai hadsereg
Az EU külügyi vezetője szerint „rendkívül veszélyes” lenne egy külön európai hadsereg létrehozása a NATO mellett. Egy norvégiai biztonsági konferencián…
Tovább...Draghi: Föderáció nélkül Európa lemarad
Az Európai Uniónak valódi föderációvá kell válnia, különben elkerülhetetlenné válik a gazdasági lemaradás és a deindusztrializáció – erre figyelmeztetett Mario…
Tovább...Hónapokig tartó politikai patthelyzet után újra van költségvetése Franciaországnak
A döntés automatikusan született meg, miután a kormány ellen benyújtott két bizalmatlansági indítványt elutasította a parlament. A miniszterelnök, Sébastien Lecornu…
Tovább...Két kötelezettségszegési eljárás Románia ellen
Az Európai Bizottság pénteken kötelezettségszegési eljárást indított 23 tagállam – köztük Románia – ellen, mert nem jelentették be a fogyasztói…
Tovább...