Több nyugati támogatást kért Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az orosz-észak-koreai katonai együttműködés miatt. Zelenszkij szerint az Ukrajna és partnerei közötti védelmi kapcsolatoknak is változniuk kell az Oroszországnak nyújtott észak-koreai támogatás tükrében, amely nemcsak fegyverszállítmányokat, de katonák biztosítását is magában foglalja az orosz csapatok számára. Zelenszkij egy televíziós beszédben vasárnap elmondta, hogy Oroszország és Észak-Korea közti kapcsolatok egyre szorosabbá válnak, hiszen nemcsak fegyverek, hanem emberek átadásáról van szó. Kim Jonghjon dél-koreai védelmi miniszter keddi parlamenti meghallgatásán arról számolt be, hogy a Phenjan és Moszkva közötti katonai együttműködés keretében Észak-Korea feltehetően beveti Ukrajnában reguláris hadseregének egy részét az orosz erők oldalán. A Kreml csütörtökön visszautasította a dél-koreai állításokat.
Meloni hazárdjátéka az igazságügyi reform
Olaszországban március 23-án és 24-én tartanak népszavazást az igazságügyi reformról, amely alapjaiban írja át az olasz igazságszolgáltatás szervezeti felépítését. A…
Tovább...Bezárják Németország utolsó gleccsersípályáját
A Wetterstein‑hegységben lebontják a Schneeferner sífelvonót, amely a világ egyik legnagyobb szintkülönbségét hidalta át. A létesítmény tartóoszlopainak stabilitását már nem…
Tovább...Washington az iráni műveletek fokozatos lezárását fontolgatja
Donald Trump szerint az Egyesült Államok közel jár ahhoz, hogy teljesítse közel-keleti katonai célkitűzéseit. A kijelentés ugyanakkor ellentmondani látszik annak,…
Tovább...Öt napja megszakítás nélkül emelkedik a benzinár
Mára virradóra ismét drágultak az üzemanyagok. A legfrissebb áremelés után a standard benzin ára minden fővárosi töltőállomáson meghaladja a 9…
Tovább...