Javítási munkálatok kezdődtek mától a Romániát Bulgáriával Giurgiu és Rusze között összekötő Duna-hídon, ezért a határátkelőn megnövekedhet a várakozási idő – közölte a közlekedési rendőrség. A két állam által közösen működtetett hídon a bolgár fél felújítási munkálatokat végez a következő két évben, ezért napközben egy-egy 400 méteres szakaszon ideiglenesen lezárják a forgalmat az egyik sávon, a járműforgalmat pedig a másik sávon felváltva bonyolítják le jelzőlámpás irányítással. A Barátság hidat 1954-ben adták át, és azóta is a legnagyobb forgalmat lebonyolító határátkelő a két ország között. A külügyminisztérium azt javasolta a Bulgáriába, Görögországba vagy Törökországba utazó turistáknak, hogy Calafat vagy a dobrudzsai szárazföldi határátkelők felé kerüljenek, esetleg vegyék igénybe a két ország között közlekedő dunai kompjáratokat.
December 15-én vitáznak a bizalmatlansági indítványról
A Románia nem eladó - progresszisták nélküli kormányt című bizalmatlansági indítványt december 8-án, hétfőn olvassák fel a parlamentben - döntötte el ma a két ház házbizottsága.
Tovább...A legfelsőbb bíróság megtámadja a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet
A testület ma egyöntetűen határozott erről.
Tovább...Újabb Fidelis-kötvényeket bocsát ki mától a pénzügyminisztérium
A december 5. és 12. között megvásárolható 2, 4 és 6 éves futamidejű lejalapú lakossági Fidelis-kötvények 6,55%-ot, 7,10%-ot és 7,5 százalékot kamatoznak.
Tovább...Egy százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
A nyers adatok szerinti növekedéshez a nem élelmiszertermékek eladásának 3,2 százalékos, illetve az üzemanyagok forgalmának 1,9 százalékos gyarapodása járult hozzá - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet.
Tovább...