Franciaország baloldali pártjai közölték, hogy összefogtak egy „új népfront” megalakítására, hogy az előrehozott parlamenti választásokon szembe szálljanak a szélsőjobboldallal – közölte az Euronews. A választási szövetség neve Új Népfront, ezzel utalnak a Franciaországban 1936-ban, a fasizmus elleni küzdelemre létrehozott politikai szövetségre. Közös kiáltványt mutattak be, amelynek fő intézkedései között szerepel, hogy Emmanuel Macron francia elnök ellentmondásos bevándorlási és nyugdíjreformját elvetik, ha megnyerik a választásokat. Macron vasárnap írta ki a kétfordulós szavazást június 30-ára és július 7-ére, miután Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés (RN) elsöprő győzelmet aratott az európai parlamenti választásokon. A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint Le Pen pártja a szavazatok 32%-át szerezné meg az első fordulóban, a baloldali szövetség 25%-ot, harmadik helyen végezne Macron Újjászületés pártja 19%-kal.
Kallas: Veszélyes lenne egy külön európai hadsereg
Az EU külügyi vezetője szerint „rendkívül veszélyes” lenne egy külön európai hadsereg létrehozása a NATO mellett. Egy norvégiai biztonsági konferencián…
Tovább...Draghi: Föderáció nélkül Európa lemarad
Az Európai Uniónak valódi föderációvá kell válnia, különben elkerülhetetlenné válik a gazdasági lemaradás és a deindusztrializáció – erre figyelmeztetett Mario…
Tovább...Hónapokig tartó politikai patthelyzet után újra van költségvetése Franciaországnak
A döntés automatikusan született meg, miután a kormány ellen benyújtott két bizalmatlansági indítványt elutasította a parlament. A miniszterelnök, Sébastien Lecornu…
Tovább...Két kötelezettségszegési eljárás Románia ellen
Az Európai Bizottság pénteken kötelezettségszegési eljárást indított 23 tagállam – köztük Románia – ellen, mert nem jelentették be a fogyasztói…
Tovább...