Kész közvetíteni az ukrajnai konfliktus rendezésében Ferenc pápa, aki a Vatikánt is felajánlotta mint helyszínt, ahol Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójára sor kerülhet – közölte a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva tegnap Leonyid Szevasztyjanov, az óhitű ortodox keresztények nemzetközi szövetségének elnöke a katolikus egyházfővel folytatott beszélgetésére hivatkozva.

Az ortodox vezető elmondta, Ferenc pápa egy konferenciát is javasolt a tárgyalások után, amelyre az ukrán és az orosz fél mellett az Egyesült Államok és az európai országok képviselői is hivatalosak lennének. Mint mondta, ez egyfajta európai biztonsági konferencia lenne, amelyen a felek megegyezhetnének a biztonság valamiféle új formájáról.

A Kreml részéről korábban Dmitrij Peszkov szóvivő üdvözölte Emmanuel Macron francia elnök arra vonatkozó javaslatát, hogy a közvetítési erőfeszítésekbe be lehetne vonni Ferenc pápát és az amerikai vezetést is.