Egy újonnan alapított politikai pártot, a Szövetség a Hazáért (Alianţa pentru Patrie) elnevezésű alakulatot fogja támogatni a továbbiakban Liviu Dragnea.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke egy vasárnap esti televíziós műsorban beszélt erről. Mint mondta, az alakulat egykori párttársa, Codrin Ştefănescu kezdeményezésére jött létre, jómaga pedig vállalta, hogy a politika, közigazgatás, gazdaság terén szerzett tapasztalatával támogatni fogja a munkáját. Állítása szerint “négy hétköznapi, de bátor ember” a párt alapító tagjai, Ştefănescu kimaradt az eljárásból, hogy ne akadályozzák meg az alakulat létrejöttét. A párt fő célkitűzése a románok jóléte, és gazdasági hazafiság vezérli” – fogalmazott a politikus a Realitatea Plus műsorában. Hozzátette, ügyvédje segítségével tisztázni fogja, hogy jogában áll-e vagy sem párttisztséget betölteni, de eltökélt szándéka “nagyon sokat tenni” a pártért.