Fischer Botond költő, prózaíró, színikritikus – 1982-ben született Nagykárolyban, érettségi után a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen teatrológiát illetve néprajzot tanult. Általában szülővárosában, illetve Nagyváradon és Kolozsváron él, de bevallása szerint foglalkoztatja a külföldre költözés gondolata, nem egy új haza keresése céljából, hanem kalandvágyból, kíváncsiságból, önmaga és új élethelyzetek kipróbálásáért. Első verseskötete Alsógolgota címmel jelent meg 2013-ban a Kriterion kiadó gondozásában, Tavasz lesz, Corina című prózakötete pedig az Erdélyi Híradó Kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége közös kiadásában 2018-ban. Buddha Jazz munkacímet viselő verseskötetének megjelenése 2021-ben várható az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában. Fischer Botond a szamosújvári Téka Alapítvány Művész(?)beugró nevű sorozatának vendége volt – ennek apropóján kérdeztem létről, és megélhetésről, célokról, megvalósításokról, kudarcokról és tervekről – tartsanak velünk!
Hová, merre?
Mit gondol a kedves hallgató, Romániában napjainkban hány egyetem működik? Egy most következő töltelék-mondat ideje alatt egy picit várok, hogy…
Tovább...Árverezés templomépítés javára
Már a templomfalakat húzzák Apahidán. Sikó Csaba helyi lelkipásztor reménykedik, hogy sikerül tél előtt legalább „szárazon” lefedni az épületet. Bibza…
Tovább...Fogyatékosok világnapja volt tegnap
Az ENSZ december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, születési rendellenesség, katasztrófa…
Tovább...Élet a bioterrán
Azért az sokat elárul a hazai magánoktatás színvonaláról, hogy Ionuţ Moşteanu leköszönő honvédelmi miniszter egy korábbi életrajzában összetévesztette a Bioterra…
Tovább...