Jövő héten, július 5-9. között rendezik meg a Napsugár pedagógus-tábort Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítvány épületegyüttesében. A pedagógusoknak tartott szakmai tábort immár 27. alkalommal szervezi meg a Napsugár szerkesztősége. A szakmai jellegű előadások mellett kézműves foglalkozások, zenei és irodalmi mozzanatok is szerepelnek a programban – olvasható a László Noémi főszerkesztő által jegyzett, szerkesztőségünkbe is eljuttatott levélben.

Az előadók között lesz Balázs-Bécsi Gyöngyi, a Kallós Zoltán Alapítvány elnöke, Zsigmond Emese és László Noémi, a Napsugár főszerkesztője, Rekita Rozália és Marosán Csaba színművész, Nagy B. Szilárd gyógypedagógus, Román Mónika gyermekpszichológus, Péter Orsolya és Vajas Emőke fuvolaművész, valamint Szabó Kinga játszóházvezető.