Svédország mellett Ausztria, Hollandia, Dánia és Olaszország is felfüggeszti a Johnson & Johnson (J&J) koronavírus elleni vakcinájának használatára vonatkozó terveit, miután hasonló vérrögképződéses eseteket jelentettek, mint az AstraZeneca készítménye esetében.

A svéd egészségügyi hatóság tegnapi tájékoztatása szerint nem kezdik meg az oltásokat a Johnson & Johnson vakcinájával, és kivárják az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vizsgálati eredményeit az ügyben. “Addig is, azt tanácsoljuk, hogy ne használják a vakcinát” – mondta Anders Tegnell, a svéd közegészségügyi intézet járványügyi főszakértője. Tegnell nem tudta megmondani, mikorra várható végleges döntés az ügyben.

Olaszországban csaknem egy tucat nyomozás folyik az oltóanyagokkal állítólag kapcsolatban álló halálesetek miatt.

Az amerikai egészségügyi hatóságok, miután hat embernél néhány nappal az oltás után ritka, vérrögképződéses rendellenességek léptek fel, a J&J egydózisú vakcinája alkalmazásának felfüggesztését javasolták kedden. A bejelentést követően nem sokkal a J&J közölte, hogy elhalasztja az oltóanyag kiszállítását Európába.

Franciaország egyébként tegnap jelentette be, hogy a J&J vakcináját ugyanolyan feltételek mellett fogják forgalmazni és alkalmazni, mint jelenleg az AstraZeneca oltóanyagát, azaz csak a legalább 55 évesek kaphatják.