„Az én identitásának magától értetődő egységét három dolog bonthatja meg: az emigráció, az álom és az irodalom.” Hajdú Farkas-Zoltán a -né című sorozatának (A homályban maradás ösztöne, illetve a Békebeli 1913 után) harmadik kötete a korábban feltett kérdésekre újabb válaszlehetőségeket keres. A Ki ez az ipse a Bookart Kiadó gondozásában jelent meg 2017-ben, Domokos Zsófia szerkesztésében és Szulyovszky Sarolta illusztrációival. A sorozat korábbi két kötetében idegenek levelezése, újságcikkek mögé rejtett játék, találóskérdés volt az, ami ebben a kötetben maga felé forduló faggatózássá válik, afféle „öninkvizícióvá”. Az én és ő határvidékén járunk, mint a könyv címe – szó szerint: ‘Ki ez az ő maga?’ – is mutatja, közelség és távolítás meglepő feszültségében. Egy kicsit a senki földje ez, mely tehát, figyelem, mindenkié lehet. Az Észpresszóban a regény 2017-es bemutatójáról hallanak részleteket – a szerző beszélgetőtársa Domokos Zsófia szerkesztő, közreműködött Nagy Lóránt gitárművész.
Árverezés templomépítés javára
Már a templomfalakat húzzák Apahidán. Sikó Csaba helyi lelkipásztor reménykedik, hogy sikerül tél előtt legalább „szárazon” lefedni az épületet. Bibza…
Tovább...Fogyatékosok világnapja volt tegnap
Az ENSZ december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, születési rendellenesség, katasztrófa…
Tovább...Élet a bioterrán
Azért az sokat elárul a hazai magánoktatás színvonaláról, hogy Ionuţ Moşteanu leköszönő honvédelmi miniszter egy korábbi életrajzában összetévesztette a Bioterra…
Tovább...A látszat lett az igaz
Visszavonta pályázatát Paul Ingrassia, Donald Trump jelöltje az Egyesült Államok szövetségi alkalmazottainak integritását felügyelő hivatal élére. Nyilvánosságra került ugyanis néhány…
Tovább...