Mindkét magyar versenyfilm bekerült a díjazottak közé a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon: Nagy Dénes a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét kapta meg Természetes fény című bemutatkozó alkotásáért, Podlovics Laura pedig a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medve-díjat nyerte el Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjében nyújtott alakításával a nemzetközi zsűri pénteki közleménye szerint.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Elhunyt Sebő Ferenc énekes, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik elindítója
79 éves korában meghalt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...