Megduplázódott tavaly a természetes népességfogyás Romániában az előző évhez képest. Míg 2019-ben az elhalálozások száma 57 ezerrel haladta meg a születésekét, 2020-ban a koronavírus-járvány közepette 118.587-tel kevesebb gyermek született, mint ahány ember meghalt az országban – jelentette ma a statisztikai hivatal. A legrosszabb időszak az év utolsó három hónapja volt, amikor az 52 ezret meghaladó negatív szaporulat csaknem akkora népességfogyást eredményezett, mint amekkorát a 2019-es év egészében regisztráltak. Ennek legfőbb oka az elhalálozások számának megugrása.

A statisztikai intézet közleménye a világjárványnak tulajdonítja, hogy tavaly februártól kezdődően hónapról hónapra nőtt a természetes népességfogyás az előző év azonos hónapjához képest, márciustól kezdődően pedig a házasságkötések száma is rendre elmaradt az előző évihez viszonyítva.

Románia természetes népszaporulata csaknem három évtizede, 1992-ben került negatív tartományba, azóta egyre súlyosbodik a népességfogyás. Az állandó lakosság 2014-ben húszmillió alá csökkent, pedig a rendszerváltozáskor még több mint 22 millió volt.