Az orvosok ismételten felhívják a figyelmet, hogy a dohányzás súlyosan árt az egészségnek, főképpen a jelenlegi egészségügyi helyzetben. A dohányzást elhagyni szándékozóknak nyújt segítséget a Stop Fumat nevű program.

2002-ben nyilvánították dohánymentes napnak november minden harmadik csütörtökét. Az idei kampány jelmondata a COVID-19 – újabb ok a dohányzás elhagyására. Az eddigi tanulmányok bebizonyították, hogy a SARS-CoV-2 vírus okozta fertőzés gyakran súlyosabb a dohányosok sorában a nemdohányzókhoz képest. Ugyancsak a tanulmányok szerint a kórházi kezelésre szoruló dohányzó betegek gyakrabban kerülnek az intenzív osztályra és lélegeztetőgépre, a betegség pedig halálos kimenetelű lehet esetükben. A kampány egész novemberben tart, ezzel egyidőben a dohányosok hozzáférnek a Stop Fumat nevű programhoz, amelyet a kormány a Marius Nasta Tüdőgyógyászati Intézettel közösen bonyolít le. A program támogatást és tanácsadást nyújt a leszokni óhajtóknak. Romániában több mint 5,5 millió dohányos van. A romániai lakosság 40 százaléka több mint egy csomag cigarettát szív el naponta, ezen kívül több mint 200 ezren elektronikus cigarettát használnak. Ugyanakkor egyre inkább nő a dohányfogyasztás a 15-24 éves korosztályban és a nőknél, illetve csökken azoknak az aránya, akik az elmúlt évben megpróbáltak leszokni a dohányzásról.