A védelmi miniszter rendeletben utasította a katonai kórházakat, hogy növeljék személyzetüket és befogadó  képességüket a koronavírussal fertőzöttek befogadása érdekében.

Nagyszebenben öt ventilátort kapott a kórház és öt ággyal emeli az intenzív osztályon a COVID-19-es befogadó képességét, illetve hét ággyal a közepes és súlyos betegeknek fenntartott helyek számát. Galacon 25 férőhelyes kórházban 20 kész fogadni a közepes vagy súlyos betegeket és 10 ágynál van oxigéndúsító. Kolozsváron és Iasiban is folytatják a katonai kórházak a fertőzöttek beutalását, az Otopeniben épített mobil kórháznál a sátorokat konténerekre cserélték és ugyanez történt Temesváron és Konstancában is. Ugyanakkor a katonai orvosi egyetemen tanuló diákok Bukarestben és Maros megyében önkéntesként segítik az egészségügyi igazgatóságokat a hívások fogadásában. Ugyanakkor a járványtani vizsgálatokban Bukarestben 62, Marosvásárhelyen pedig 17 felsős egyetemista vesz részt ugyancsak önkéntesként.