A kis- és közepes vállalatok, valamint az üzleti környezet a kormány komoly partnere kell legyen, aki részt vesz a román gazdaságot érintő döntések megalapozásának támogatásában – jelentette ki a miniszterelnök. A romániai magáncégek országos gáláján Ludovic Orban hangsúlyozta: kormánya mindig nyitva volt a párbeszédre és továbbra is az marad, hiszen több meghozott döntést az üzleti élet képviselőivel folytatott viták, tárgyalások előztek meg. Meggyőződését fejezte ki, hogy az ország akkor halad jól, ha partnerség van a vállalkozók és a kormányzati döntéshozók között. A kormányfő ugyanakkor felelevenítette az üzleti élet támogatására hozott kormányzati intézkedéseket, közöttük a banki részletek törlesztésének elhalasztását.
Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...Az iskolák 97,8 százaléka megszervezte a próba-képességvizsgát
A bejelentett bojkott ellenére csaknem minden általános iskola megszervezte a próba‑képességvizsgát. Az oktatási minisztérium a hétfői adatok összesítése után közölte:…
Tovább...