Örmény területen felvonultatott hadműveleti-harcászati ballisztikus rakétarendszerek megsemmisítéséről számolt be ma az azerbajdzsáni védelmi minisztérium. Az örmény védelmi tárca válaszul ellencsapással fenyeget.

Az örmény védelmi minisztérium megerősítette, hogy az azeri hadsereg csapást mért Örményország területén lévő katonai célpontokra, „abból a feltevésből kiindulva”, hogy támadást intézhetnek velük azeri települések ellen. A bakui védelmi tárca szerint továbbra is feszült a helyzet a karabahi konfliktusövezetben, éjszaka is folytatódtak a harcok, és az örmény erők reggel óta lövik az enkláve körüli azeri településeket a Terteri, Agdami és Adzsbedinszki járásban.

Hegyi-Karabahban és környékén szeptember 27-én kezdődtek harcok. Moszkva kezdeményezésére Jereván és Baku október 10-től kezdődő humanitárius tűzszünet betartásában állapodott meg a hadifoglyok és elesettek holttesteinek cseréje érdekében, de a megállapodásnak szemlátomást nem volt foganatja.