A több mint 22 ezer hazai iskolaépületből ötezer nem rendelkezik internetkapcsolattal – jelentette ki ma Jean Badea. A Tanügyminiszter egyik tanácsosa egy szakkonferencián azt mondta, a kormány munkacsoportot hozott létre, amely felleltározta a tanintézeteket és megállapította, hogy az ötezer iskolából mintegy 2800-ban van lehetőség arra, hogy szeptember 14-éig bevezessék az internetet.

A tanácsos rámutatott, azok az iskolák, amelyek nem rendelkeznek internetkapcsolattal, rendszerint hátrányos helyzetű térségekben találhatók, kis létszámú közösségekben.