Stabil az állapota Alekszej Navalnijnak, és a mérgezéses tünetei enyhülnek – közölték pénteken az orosz ellenzék vezérének gyógykezelését végző német orvosok. A berlini klinika közleménye szerint a kezelőorvosok megállapították, hogy enyhülőben van az Alekszej Navalnij szervezetében a kolinészteráz nevű enzim hatásának gátlásával előidézett úgynevezett kolinerg válság.

A beteg nincs életveszélyben, de állapota továbbra is súlyos, és még mindig intenzív osztályon ápolják. Mesterséges kómában tartják és mesterségesen lélegeztetik. Továbbra sem lehet kizárni, hogy a „súlyos mérgezés” maradandó károsodásokkal jár esetében – áll a közleményben.

Alekszej Navalnij az orosz államfő, Vlagyimir Putyin egyik legismertebb bírálója. Augusztus 20-án ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, a Moszkvába tartó repülőn rosszul lett. Családtagjai és munkatársai azt gyanítják, hogy megmérgezték, de az orosz orvosok ezt határozottan tagadták. A kómában lévő politikust augusztus 22-én Berlinbe szállították.

Több vezető politikus – köztük Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő – az ügy átláthatóan végzett alapos feltárását sürgette a moszkvai vezetésnél. A Kreml viszont kétségbe vonja, hogy mérgezéses támadás történt, és nem tart indokoltnak bűnügyi nyomozást.