A nyolc állam ellenkezése ellenére elfogadott európai Mobilitási Csomagot megtámadják az Európai Unió Bíróságán, mivel az diszkriminatív és elbátortalanítja a kelet-európai közúti szállítókat. Ezt Lucian Bode szállításügyi miniszter jelentette be a Román Rádiónak adott exkluzív interjúban.

A Mobilitási Csomag egyes előírásai tegnap léptek érvénybe, köztük az, amely kimondja, hogy a külföldi kiküldetésben lévő sofőröket négyhetente haza kell rendelni a lakóhelyük szerinti országba. Másfél év múlva további szigorítások lépnek hatályba. Az egyik rendelkezés szerint például a fuvarozásra használt járműnek kéthavonta vissza kell térnie a telephelyére.

Ezek a rendelkezések több milliárd eurós veszteséget okoznak majd a román gazdaságnak, véli a bukaresti kormány közlekedési minisztere. A Román Rádiónak adott interjúban a tárcavezető azt mondta: közel 6 milliárd a nemzetközi áruszállítás éves bevétele. 20 ezer cég, 60 ezer kamion, 165 ezer kisebb teherautó, 310 ezer sofőr – ezek az ágazat sarokszámai. Lucian Bode szerint megtörténhet, hogy a cégek autóstól, a sofőrökkel és azok családjával együtt nyugati országokba telepednek át, így az adók is oda kerülnek.

A Mobilitási Csomag gazdaságra és környezetre gyakorolt hatásaival kapcsolatban az Európai Bizottság átfogó hatástanulmányt készít, amelynek alapján módosíthatnak egyes előírásokon – mondta Adina Vălean közlekedésért felelős biztos.