A Pontmaros tájékoztatása szerint ebben a szezonban ma indul első útjára a szovátai nosztalgia-vonat a járványügyi szabályok betartásával. Így a…
Continue ReadingÚj Ház – új formában
Első olvasatban elfogadta csütörtök esti ülésén a kormány az Új Ház programot. A tervezet egyik rendelkezése értelmében az új lakások vásárlására szolgáló hitelek felső határát az eddigi 70.000 euróról legalább 140.000 euróra emelik.
(tovább…) Continue ReadingMódosításokkal fogadta el a képviselőház a „karanténtörvény” tervezetét
Első házként tárgyalta, valamint nagy szavazattöbbséggel elfogadta a képviselőház csütörtök este a járványhelyzetben bevezethető egészségvédelmi intézkedésekről szóló törvénytervezetet. Ha a jogszabályt a szenátus is elfogadja és az államfő is kihirdeti, akkor a hatóságoknak ismét lesz jogalapjuk a Covid–19-betegek és a fertőzésgyanús személyek kórházba utalására, otthoni elkülönítésére, illetve hatósági karanténba elhelyezésére.
(tovább…) Continue ReadingA Stratégiai Kommunikációs Csoport mai jelentése:
Az elmúlt 24 órában 592 fertőzést igazoltak Romániában, a nyilvántartott fertőzöttek száma 31 381-re emelkedett – közölte pénteken a Stratégiai…
Continue ReadingSzámítógépes elosztás
Ma kerül sor a nyolcadik osztályt végzett és sikeresen vizsgázott diákok számítógépes elosztására. A tanügyminisztérium összesítése szerint a képességvizsgára jelentkező…
Continue ReadingEurópai polgári kezdeményezések – határidők meghosszabbítva
Az Európai Unió tagállamait tömörítő Tanáccsal és az Európai Bizottsággal lebonyolított tárgyalást követően, amelyet Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselő vezetett, az Európai Parlament csütörtökön 684 szavazattal, hét ellenszavazat és három tartózkodás mellett elfogadta a Bizottság által benyújtott és a Parlament által módosított javaslatot az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó határidők meghosszabbításáról.
(tovább…) Continue ReadingEgyszerűsítenék a gépjárművek beíratásának procedúráját
Marcel Vela belügyminiszter ma bejelentette, miniszteri rendeletet fog hozni a közeljövőben, amely az autókereskedések, a gyártók, a vásárlók számára is leegyszerűsíti a gépjárművek forgalomba íratását.
(tovább…) Continue ReadingRégi Zene – 40
„ A közönség éppenúgy része a fesztiválnak, mint a muzsikusok”. Ezt a mondatot szó szerint legjegyeztem azon a nem online, hanem valós térben megtartott sajtótájékoztatón, amelyet néhány nappal ezelőtt a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezett Csíkszeredában, a Mikó-vár udvarán, pontosabban annak szabadtéri színpadán, az újságírók számára egymástól két méter távolságra állítva fel az összecsukható székeket.
Continue ReadingA kevésről és a sokról
Első megközelítés. Ha a kétségbeejtő, a világot kétségekbe ejtő vírus (remélem, figyelik a finom distinkciót a vigasztalanság és a kétely között!) szertelenül – szeszélyesen, kiszámíthatatlanul, féktelenül, szélsőségesen – viselkedik, a tollforgatónak sem marad más, mint a maga módján szertelenül – csapongva, fegyelmezetlenül – írni róla, hatásairól.
Continue ReadingTöbb kényszerszabadságra küldött alkalmazott elveszítette egészségügyi biztosított státuszát
Az Országos Egészségbiztosító Pénztár megpróbál megoldást találni a helyzetre.
Continue ReadingA rugalmas munkaidő bevezetését is fontolgatják
A kormány 30 napon belül el akarja fogadni azokat a jogszabálytervezeteket, amelyek szükségesek a beruházási és gazdaságfellendítési terv megvalósításához.
Continue ReadingKoronavírus: Egy nap alatt több mint hatszáz új esetet jelentettek
Romániában 30.789-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 614 új esetet jelentettek. Ez a legnagyobb napi esetszám a járvány terjedése óta.
Continue Reading







