A jogszabály többek között előírja, hogy az iskoláknak – szülői beleegyezéssel – az ún. „életre felkészítő oktatásban” kell részesíteniük a tanulókat, amelynek része kell hogy legyen az „egészségügyi nevelés” is, a nemi betegségek és a kiskorúak teherbe esésének megelőzése céljából.

Az Alkotmánybíróságnak küldött beadványban Johannis többek között azt kifogásolja, hogy a Képviselőház – amely döntő házként 63 módosítást eszközölt a tervezeten -, többek között olyan előírásokat is bevezetett és elfogadott, amelyek kapcsán tartalmuknál fogva a Szenátust illette volna meg a döntési hatáskör, ezért a törvénynek vissza kellett volna kerülnie a felsőházba, hogy a szenátorok is vitassák meg és szavazzanak ezekről.