New York állam demokrata párti kormányzója, Adrew Cuomo egy sor törvényt írt alá tegnap a rendőrök felelősségre vonhatóságáról. A keleti parti állam törvényhozása a héten tíz javaslatot szavazott meg, mindegyikük a rendőri erőszak megfékezését és a rendőrök felelősségre vonásának lehetőségét szabályozza. Ezeket az adatokat és információkat eddig bizalmasként kezelték, és nem voltak publikusak. Az egyik törvény a fojtófogások alkalmazásának betiltásáról rendelkezik. A kormányzó bejelentette, hogy a közeljövőben rendeletben kötelezi az állam rendőrkapitányságait, hogy dolgozzanak ki terveket egy rendőrségi reformra. E tervezetekben Cuomo szerint szerepelniük kell mindazon problémáknak, amelyek a jelenlegi tüntetéshullámban felmerülnek: például az afroamerikaiak hátrányos helyzetének, a túlzó rendőri erőszaknak, és mindazon panaszoknak, amelyek a rendőrséggel szemben megfogalmazódtak. Cuomo leszögezte: azoktól a rendőrségektől, amelyek 2021. április elejéig nem készítik el a reformterveket, New York állam megvonja a pénzügyi támogatást.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...