Az Európai Parlament jövő héten plenáris ülésen vitatja meg a határon átingázó, illetve az idénymunkások helyzetét és fogad el határozatot ez ügyben – jelentette be Eugen Tomac európai parlamenti képviselő.

A Népi Mozgalom Pártjának elnöke, aki részt vett a EP határozatának megszövegezésében azt mondta, a dokumentum kiemeli annak szükségességét, hogy szabályozzák és figyelemmel kísérik a megfelelő munka-, elszállásolási és életkörülmények, bérek biztosítását a munkáltatók által, illetve a nők és a férfiak közötti, ugyanazon tevékenységért járó bérkülönbségek eltörlését. Az Európai Unió tagállamainak ugyanakkor szavatolniuk kell egy eljárást, hogy panaszt és folyamodványokat nyújtsanak be az alkalmazók ellen, amikor visszaélést és kizsákmányolást tapasztalnak, illetve biztosítani a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést abban az országban ahol dolgoznak. A jövő héten elfogadandó határozat európai tájékoztató program létrehozását is szorgalmazza, hogy tájékoztassák a munkásokat jogaikról és kötelezettségeikről – hangsúlyozta Eugen Tomac.