Méltósággal tisztelegjünk a trianoni szerződés aláírásának századik évfordulóján – mondta Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, aki bírálta Klaus Johannis államfőt, amiért ‘nem volt nemzeti büszkesége’ időben kihirdetni az erről szóló törvényt. Június 4. hivatalos ünnepnappá nyilvánításáról a parlament május 13-án fogadott el törvénytervezetet, a jogszabályt azonban az államfő még nem hirdette ki, így az jelenleg nem hatályos.

‘Június 4-e nemzeti szimbolisztikájának méltóságteljes megünneplése megkövetelte a román államtól, hogy fogadjon el egy vonatkozó törvényt, amelyet a parlament 2020. május 13-án meg is tett. E jogszabály nem irányul mások ezzel kapcsolatos történelmi érzékenysége ellen, annál is kevésbé egy romániai nemzeti kisebbség ellen”- hangsúlyozta Ciolacu.