Az emberi szervezet elég könnyen immunitást szerez a koronavírussal szemben, függetlenül attól, hogy a fertőzés okozott vagy sem tüneteket – derül ki a párizsi Pasteur Intézet és a strasbourgi egyetemi kórház által készített tanulmányból.

A Román Rádió párizsi tudósítója szerint a felmérésben könnyű lefolyású betegségen átesett 160 egészségügyi alkalmazottat vontak be, akiknél antitesteket mutattak ki. A szerzők szerint eddig csak azt tudták biztosan, hogy a súlyos esetekből felgyógyult betegeknél mutathatók ki az antitestek 15 nappal a tünetek megjelenése után. Ugyanakkor pozitív eredményt értek el annak tanulmányozása során is, hogy az antitestek képesek hatástalanítani a vírust. Az első tünetek megjelenése után 28 nappal a páciensek 98 százaléka képes volt megsemmisíteni a vírust. A tudósok szerint egyelőre nincs biztos válasz arra, hogy az antitestek meddig védik a szervezetet, mert a járvány túl rövid ideje létezik. A tanulmány készítői szerint az immunitás pár héttől, legalább néhány hónapon át biztosított. A francia kutatók szerint az emberek 20-40 százaléka átesett a fertőzésen anélkül, hogy ezt észrevették volna.(Rador)