Az Európai Unió vizsgálja annak lehetőségét, hogy segélyt nyújtson a világjárvány miatt nehéz helyzetbe került vállalatoknak, amelyek nem kapnak támogatást országuk kormányától – jelentette ki Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos a Handelsblatt című német napilapnak.

Mint ismeretes, Németország és Franciaország hétfőn síkra szállt egy 500 milliárd eurós talpraállítási alap létrehozása mellett, amelyet az Európa Bizottság által az unió nevében felvett kölcsönből finanszíroznának. Gentiloni elmondta, emellett egy új eszközt is készülnek bevezetni, azaz segítséget nyújtani a fizetésképtelenségbe jutott, saját állami támogatást nem élvező cégeknek. A biztos szerint ez az intézkedés fontos a hozzáadott értéket előállító páneurópai láncok számára, mint amilyen az autóipar. Egyetlen elem kiesése az egész láncra kedvezőtlen hatást gyakorolt – tette hozzá. Gentiloni szerint együtt kell élnünk a járvánnyal heteket, hónapokat, ezért a nyári vakáció nagyon különböző lesz a megszokottól. Ebből kifolyólag az Európai Uniónak mindent meg kell tennie, hogy segítse a turizmust, főként dél-Európában, ahol ebből származik a bruttó össztermék tetemes része. Paolo Gentiloni emlékeztetett, az Európai Unió bruttó össztermékének majdnem 10 százaléka származik az utazásokból, szállításból, elszállásolásból, étkeztetésből, szabadidős vagy kulturális tevékenységekből. Az európai lakosság 62 százaléka évente legalább egyszer tesz szabadidős utazást, az európaiak 78 százaléka pedig saját országában vagy más uniós államban tölti szabadságát.