A húsvéti vakáció végeztével ma ismét megnyílnak az iskolák virtuális kapui. A diákok továbbra is otthon, telesuli rendszerben folytatják a tanévet. Ahol az infrastruktúra hiány miatt ez nem lehetséges, ott más megoldásokat keresnek: a tanárok gyakorlólapokat küldenek a diákoknak, és telefonon adnak útbaigazítást nekik.

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter közölte, hogy fizikai valójukban az iskolák legkorábban május végén, június elején nyithatnak ki.

Ugyanakkor Ludovic Orban miniszterelnök a közszolgálati televíziónak adott kedd esti interjúban hangsúlyozta: a kormány egyetlen pillanatig sem számolt a tanév befagyasztásával; szeretnék biztosítani az összes feltételt a diákoknak és egyetemistáknak ahhoz, hogy befejezzék a folyó iskolai évet, és levizsgázzanak.

A tanügyminiszter már a hónap elején bejelentette, hogy 8 és 12-es diákok vizsgáit egyszerűsítik, azaz a vizsgatételeket a március 11-ig leadott tananyag alapján állítják össze.