Október végéig meghosszabbították az igénylés benyújtási határidejét a Szülőföldön magyarul programban – közölte a romániai programkoordinátor. Ady-Kovács-Ferenczi Noémi a székelyhon.ro portálnak elmondta, az új határidő szerint az igénylések a március 5– október 30. közötti időszakban adhatóak le, az utolsó postára adási dátum 2020 október 30.

Hozzátette, alapvetően befolyásolja a program lebonyolítását az is, hogy jelenleg szünetel az oktatás, zárva tartanak az oktatási intézmények, ezért nem lehet beszerezni a szükséges igazolásokat sem. Az adatlapok kiosztására az óvodai/iskolai oktatás újrakezdésekor kerül sor mondta. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt által meghirdetett pályázat értelmében a magyarul tanuló gyermekek mindegyikét 22 400 forint értékű támogatás illeti meg, melyet a szülők pályázat benyújtásával igényelhetnek. A támogatásban mintegy 230 ezer gyermek részesül, 60 százalékuk erdélyi, vagy moldvai csángó diák.(szekelyhon.ro)