Újabb hat koronavírus-fertőzött halt meg Romániában, ezzel 92-re nőtt a betegség halálos áldozatainak száma – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

Egy 77 éves Beszterce-Naszód megyei férfiról, egy 82 éves Suceava megyei férfiról, és egy 77 éves Kovászna megyei nőről van szó. Elhunyt továbbá Bukarestben egy 70 éves férfi, valamint egy 66 és egy 78 éves nő.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport közleménye szerint mindannyian más betegségben is szenvedtek.

Eddig 2.460 személy szervezetében mutatták ki az új koronavírust Romániában. 57 pácienst intenzív osztályon ápolnak, 34-nek az állapota súlyos.

252 személyt gyógyultnak nyilvánítottak és kiengedtek a kórházból.

Az országban több mint 12.200 személy intézményes karanténban, 120 ezer otthoni elkülönítésben van.

Világviszonylatban hamarosan az 50 ezer halottat és az egymillió fertőzöttet is eléri a koronavírus járvány – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet vezérigazgatója, aki azt is kiemelte, hogy a halálos áldozatok száma egy hét alatt megduplázódott.

 A fertőzés mostanáig 47 ezer személy halálát okozta, és további 930 ezer személyt fertőzött meg. A világ leginkább sújtott régiója Európa, ahol csak Olaszországban és Spanyolországban 22 ezer halálos áldozatot követelt a járvány.

Olaszországban több mint 13 ezer halottat tartanak számon. Emellett 727 ezer fertőzöttről tudnak, ami csökkentést jelent az egy nappal korábban mért adatokhoz képest, így abban bíznak, hogy stabilizálódott a helyzet. A hatóságok ennek ellenére úgy döntöttek, hogy április 13-ig meghosszabbítják a korlátozó intézkedéseket és a kijárási tilalmat.

Giuseppe Conte miniszterelnök hangsúlyozta, hogy ha a következő időszakban engedményeket tennének a lakosság felé, akkor minden mostani intézkedés kárba veszne. Éppen ezért tíz nappal meghosszabbították a kijárási tilalmat, de nem garantálják, hogy április 14-e után a polgárok szabadabbak lesznek.

Olaszországban jelenleg az állampolgárok csak élelmiszert vásárolni és gyógyszertárba járhatnak ki, a többség otthonról dolgozik. Aki nem tartja be az intézkedéseket, 400 és 3000 euró közötti pénzbüntetésben részesül.

Franciaországban 24 óra alatt 509-el 4032-re emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban meghalt áldozatainak száma, ami ismételten az eddigi legjelentősebb napi növekedést jelenti.

Jérome Salomon, a francia egészségügyi minisztérium járványügyi felelőse szerda esti sajtótájékoztatóján elmondta: a regisztrált fertőzöttek száma 57 ezer, kórházban 24.639 Covid-19-beteget ápolnak, 1882-vel többet, mint 24 órával korábban. Közülük 6017-en vannak intenzív osztályokon – ez 452-vel több, mint előző nap. Az adatok azonban nem teljesek, miután az idősotthonokban elhunytak és megbetegedettek számát nem tartalmazza.

 Az Egyesült Államok 21.100 megbetegedéssel, 4.700 halálos áldozattal világelső a járvány-statisztikákban.

A hatóságok a helyzet romlására számítanak, 100-240 ezer közé tehető halálos áldozattal. A hadsereg százezer hullazsákot kínál fel a civil hatóságoknak. A járvány a hadsereget sem kíméli, a USS Roosevelt nukleáris rakétahordozó anyahajó fedélzetén közel 100 fertőzött van. A legénységet partra teszik, és karanténba helyezik.

Washington szerint Kína nem közölt valós adatokat, ezért Amerika alábecsülte a járványt. Nagy-Britanniában is úgy vélik, hogy Kínában az áldozatok száma 15-40-szer magasabb, mint a közölt adatok.

New Yorkban a hivatalosan bejelentett fertőzöttek száma meghaladta a Kínában jegyzett esetek számát. Andrew Como kormányzó bejelentette, hogy az államban több mint 83.700 koronavírusos fertőzött van, míg Kínában 82.361.

Másfelől, miközben a Bloomberg szerint egyes titkosszolgálati vezetők figyelmeztették a Fehér Házat, hogy Kína szándékosan elhallgatja a fertőzések és az elhalálozások valós számát, Trump elnök tegnap este újságíróknak mindössze annyit mondott, hogy nem tudja megerősíteni a Peking által nyilvánosságra hozott adatok valódiságát.

A Fehér Ház válságkezelő bizottságát irányító Deborah Burks korábban azt mondta, hogy a Kína által jelentett adatok befolyásolták más országok előrejelzéseit a fertőzések számának alakulását és a járvány terjedését illetően.