A magyar kultúra napján január 22-én, szerdán délután 18 órától a kolozsvári sétatéri Kaszinóban díjazza az RMDSZ azokat az alkotókat, művészeket, akik az erdélyi magyar kultúra átörökítéséhez, megismertetéséhez kiemelt módon hozzájárulnak. Az ünnepi műsor keretében Bogdán Zsolt színművész A magyar nyelv rövid története c. Bartis Attila író novelláiból összeállított előadását láthatja, hallhatja a közönség. Az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat idén is három erdélyi művész veheti át, valamint Erdélyért Életmű –díjjal tüntetik ki Szilágyi István írót, az idén 30 éves Helikon folyóirat alapító főszerkesztőjét.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...