Továbbra is történelmi csúcson áll az Európai Unió támogatottsága a huszonnyolc tagországban – derült ki a legfrissebb uniós közvélemény-kutatásból (Eurobarometer).

A felmérés eredményei szerint az európaiak 68 százalékának határozott meggyőződése, hogy hazájának előnyére vált a csatlakozás, ez a legmagasabb érték 1983 óta. A demokratikus legitimáció szempontjából még jelentősebb, hogy meredeken, március óta 7 százalékponttal – 56 százalékra – emelkedett azoknak az aránya, akik úgy vélik, számít a véleményük az EU-ban.

A megkérdezettek 52 százaléka arról számolt be, hogy a májusi európai parlamenti választáson állampolgári kötelességérzetből ment el voksolni, míg 25 százalék azért, mert támogatja az EU-t, 18 százalék pedig azért, mert változást kívánt elérni. A választók elsősorban a gazdaság, a klímaváltozás, valamint az emberi jogok és a demokrácia témáját tartották döntőnek a szavazás során. A válaszadók tizenhat országban a gazdaságot és a növekedést, nyolc országban az éghajlatváltozást nevezték meg a legfontosabb kérdésként.