Megszavazta a képviselőház az ország aranytartalékának hazahozatalára vonatkozó törvénytervezetet, amelyet Liviu Dragnea és Serban Nicolae szociáldemokrata honatyák kezdeményeztek.

A plénum 165 szavazattal 90 ellenében és három tartózkodás mellett fogadta el a jogszabályt. A liberális képviselők bejelentették, hogy az Alkotmánybíróságnál óvják meg a törvénytervezetet, az RMDSZ frakcióvezetője, Korodi Attila pedig bejelentette, hogy a szövetség a jogszabály elfogadása ellen szavaz. Liviu Dragnea szociáldemokrata elnök örömmel nyugtázta a tervezet képviselőházi elfogadását hangsúlyozva: Mugur Isarescu, a nemzeti bank kormányzója soha nem vonta kétségbe a jogszabályt. Számos jegybanki tanácsadó mondott mindenfélét az idők folyamán, sok hazugságot – hangsúlyozta a Képviselőház elnöke.