Szlovákiában országszerte csaknem 5940 választóhelyiség nyílt meg ma reggel, és ezzel megkezdődött az ország történetének ötödik közvetlen államfőválasztása.

A 2019-es szlovák államfőválasztáson eredetileg 15 jelölt indult, de mivel ketten később visszaléptek, a mai voksoláson 13 jelöltre lehet érvényes szavazatot leadni. A szlovák szabályozás szerint az új államfő első körben való megválasztásához a leadott és érvényes voksok több mint felének megszerzésére van szükség, egyéb esetben második körre kerül sor. A második körbe, amelyet március 30-ra tűztek ki – az a két jelölt jut, akik az első fordulóban a legjobb eredményt érték el. Az államfőválasztás második körében már egyszerű többség is elég a győzelemhez.

A választás első részeredményeit a szavazóhelyiségek bezárását követően egy órával, este tizenegy körül hozzák nyilvánosságra, a nem hivatalos végeredmények holnap hajnalban, a hivatalos végeredmény holnap délután várható.