Döntőképes jelenlét hiányában felfüggesztették a képviselőház ülését, amelynek szavaznia kellett volna az igazságügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványról.

A javaslat tegnapi vitáján váratlanul a kormánypárti ülésvezető, Florin Iordache is élesen bírálta Tudorel Toadert az igazságügyet felkavaró 7. számú sürgősségi rendelet miatt, amelytől később a nap folyamán más szociáldemokrata vezetők is elhatárolódtak.

A mai szavazás előtt mindazonáltal a Szociáldemokrata Párt frakciója bejelentette, hogy nem vesz részt az ülésen, amely így döntésképtelenség okán elmaradt.

Korábban az RMDSZ jelezte, hogy megszavazza az egyszerű indítványt. Kelemen Hunor elnök felidézte: a szövetség teljes meggyőződéssel támogatta a bírák és ügyészek karrierjének szétválasztását az igazságügyi rendszer átszervezése során. Az igazságügyi minisztérium és a kormány teljesen váratlanul „mindent visszafordított”, amit a parlament eldöntött. Majd tegnap a módosítás is változott, a kormány visszaállította az eredeti változatot. Mindez azt a látszatot kelti az RMDSZ szerint, hogy a parlament fölöslegesen dolgozik, mi több az igazságügyi miniszter „lett a jogalkotó a parlament helyett”.