A védőoltás elkészítése felé vezető jelentős felfedezést tettek Szatmárnémetiben az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság szakemberei, akiknek sikerült azonosítaniuk az afrikai sertéspestis ellentesteit két vaddisznóban. A tudomány jelenlegi állása szerint az afrikai sertéspestis ellen azért nem lehet kidolgozni oltást, mert a beteg szervezet nem termel ellenanyagot, mert az állatok gyorsan elpusztulnak. Eugeniu Avram, a szatmárnémeti hivatal laboratóriumának vezetője rádiónknak elmondta, olyan genomot találtak, amelyből kivonható a vírus, ez pedig az első lépés az oltás elkészítéséhez.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Tovább drágul a kőolaj
Az olajárak emelkedtek, és elérték az amerikai–izraeli–iráni konfliktus kezdete óta mért legmagasabb szintet. Egy hordó Brent nyersolaj ára immár meghaladta…
Tovább...A Világbank is beszállna az atomerőmű kiterjesztésébe
Románia a Világbankkal lép partnerségre nukleáris beruházások megvalósítása érdekében - jelentette be Nicuşor Dan Horvátországban. A Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóját…
Tovább...