Függetlenségről, a megváltozott technikai körülmények között működő médiapiacról és a sajtószabadságról tanácskoztak hétvégén Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete szervezésében tartott Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvencióján (KMÚEK). Szili Katalin miniszterelnöki megbízott úgy tartja, a médiának szerepe van annak közvetítésében, ami a magyar nemzet számára fontos: megőrizni anyanyelvünket és megélni, boldogulni szülőföldünkön. Szili Katalin meghívta a KMÚEK-et, hogy 2019-ben Budapesten tartsa éves találkozóját. Kalmár Ferenc, a külgazdasági és külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa szerint fontos, hogy jöjjön létre az a Kárpát-medencei magyar újságírói egység, amely a közösségeknek szükséges az asszimiláció megállításához, a fejlődéshez. Klem József a vajdasági rádió-televízió vezérigazgató helyettese, a KMÚEK társelnöke hangsúlyozta a 2005-ben megalakult konvenció ernyőszervezet, minden újságírót várnak az egész Kárpát-medencéből, függetlenül attól, hogy tagja-e valamely egyesületnek.
Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...