Sürgősségi rendelettel igazította ki a kormány tegnap az ellenzék és több nemzetközi szervezet által bírált frissen elfogadott igazságügyi reformcsomagot. A kormány egyebek mellett 2019. június 30-ig, az Európai Unió Tanácsa közelgő román elnökségének végéig elhalasztotta annak a vitatott rendelkezésnek a hatályba lépését, amely lehetővé teszi a bírák korkedvezményes nyugdíjazását. Viorica Dancila miniszterelnök a kormányülés elején azt mondta: a rendelettel egymással és a Velencei Bizottság ajánlásaival akarják összehangolni a reformcsomag három törvényét. Az igazságügyi reformcsomag az EB szerint veszélyezteti a jogállamiságot, az igazságszolgáltatás függetlenségét, és visszalépést jelent a korrupció elleni harcban. A Velencei Bizottság a hét végére ígérte részletes jelentését a román igazságügyi reformról. A kormány arra hivatkozva igazította ki a törvénycsomagot az arról készített szakértői jelentés közzététele előtt, hogy ma hatályba lép a bírák és ügyészek jogállását szabályozó új törvény, és még ez előtt kellett dönteni a bírák korkedvezményes nyugdíjazásának elhalasztásáról. Augustin Lazar legfőbb ügyész szerint a rendelet sem javítja ki azt, hogy a megszavazott reformcsomag szerinte aláássa az ügyészek függetlenségét, és utat nyit a – politikai alapon kinevezett igazságügyi miniszter révén – az ügyészek politikai nyomás alá helyezése előtt.
Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...