Legkevesebb 48-an meghaltak és több százan megsérültek az indonéziai Celebesz szigetén fekvő, 350 ezer lakosú Palu városában a pénteki két nagy erejű földrengésben és szökőárban. Több száz ember sorsáról nem tudnak semmit – közölte a helyi katasztrófavédelem ma délelőtt. A hivatal szóvivője elmondta, hogy 356 sérültről tudnak. Mivel számos ember eltűnt, a hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma jelentősen emelkedhet. A természeti csapás után több ezer épület hever romokban és hidakat mosott el az ár. A palui repülőteret lezárták, mert a kifutópályája és az irányítótornya is megrongálódott. A földrengés és a szökőár elvágta a várost a külvilágtól. Pénteken 7,7-es erősségű földrengés rázta meg az Indonéziához tartozó Celebesz szigetének középső részét, a rengések miatt csaknem három méter magas szökőár alakult ki. Nem sokkal később volt még egy 5,8 erősségű földmozgás is a térségben, valamint szombat reggelig több kisebb utórengést regisztráltak. A földrengés epicentrumához közelebb fekvő Donggalából még nem érkezett hír. A városban és közvetlen környékén csaknem háromszázezren laknak.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...